2010. augusztus 14., szombat

Karcagi szélmalom.

A XIX. Nagykunsági Kulturális Napok keretein belül megrendezésre kerül egy bemutató vásár, ahol eddig még más vásárokon magukat megmutatni nem tudott kézművesek mutatkozhatnak be. Engem is meghívtak. Felkérést is kaptam, hogy készítsek valamit, ami a karcagi szélmalmot ábrázolja, vagy azzal kapcsolatban van. Törtem a fejem, de csak egy kép lebegett a szemem előtt. Nos, ezt próbáltam megvalósítani. Egy szélmalmos falikép, melyhez egy helység tábla, egy dupla zseb és pár akasztó karika társult. Az egész szerzeményt karcagi szűrhímzés mintáján alapulva díszítettem. A régies jelleget, a kopottságot, (bár fel lett ám újítva), úgy próbáltam elérni, hogy nem méregettem, centiztem, hanem egy kissé kuszábbra hagytam a dolgokat. A kerítést, az ablakokat, a helységtáblát. Talán másnak is régies hatást kelt, ha mégsem, s ez majd kiderül, akkor legközelebb másként kell ezt elérnem. Ha nem talál gazdára a bemutatkozó "vásáron", akkor a mi előszobánkat fogja díszíteni. Erős a gyanúm, hogy a férjem ennek örülne jobban. Az alső karikákat is ő rendelte rá! :) Hát, majd meglátjuk! Ez egy bemutatkozó lehetőség elsősorban, ám a jövőben belefolyhatnék én is kissé Karcag kulturális életébe.

3 megjegyzés:

  1. Nagyon ötletes! Gratulálok az új bloghoz is!

    VálaszTörlés
  2. Hát igen, szerintem is az ötlet és a hímzés hozza fel a munkát!... :D

    VálaszTörlés