2010. szeptember 5., vasárnap

Horgolt kitűzőim

Ezeket horgolgattam az elmúlt napokban. Sikerült hozzá végre kitűző alapot szereznem, de szerintem megtette volna a biztonsági tű is. Kíváncsi leszek a fogadtatásra minden téren, mert nekem bizony tetszenek, de feleslegesen nem akarok túl sokat készíteni. Annyi lányom azért nincs! :D

Ez a kettő egy mintára készült, ennek a leírását raktam fel Szera kérésére.

Ezek is egy pár.
És ők is párban járnak. Mindegyikről elmondható, hogy igen nagy terjedelműek, kisebb tenyérnyi darabok.
Ezzel a darabbal az amigurumihoz tartozó horgolást tanulgattam. Bizony megizzasztott. A domború forma kialakításához újabb technika elsajátítására volt szükség, amivel eddig még nem találkoztam, de még leírásom sem volt róla magyarul. Azért a végén csak rájöttem a titkára! :) Ilyen nehezen még nem jött össze semmi. Az aljára egy kört horgoltam. Kitömtem a belsejét és befedtem a körrel. Erre erősítettem fel a kitűző alapot. Amigurumi. Mi ez? Ezzel a nem magyar kifejezéssel is csak mostanság találkoztam, apró horgolt állatkák kapcsán. Tudja valaki a pontos jelentést? Valahogy én is csak megfogalmazom magamnak ennek a szónak az értelmét, de jó lenne nem tudatlanságban sínylődni... D
Szóval ezeket horgolgattam, de szemet vetettem egy horgolt sapkára is. Keresem a megfelelő leírást, aztán hátha belevágok. Jól mutatnánk a lányokkal hasonló csini horgolt kalapban...

2 megjegyzés:

  1. Ezek is nagyon szépek!!! A gyöngyöket csak rácsavargattad v. annak is van vm. titka? Csinálhatsz hajpántokat is! :-))

    VálaszTörlés
  2. Egyenlőre csak utólag varrtam rá a gyöngyöket, mert nem érkezett meg "időben" a gyöngyszállítmány :) Az itthoni gyöngyökön meg nem ment át a fonal. Hajpánt? Igen... :D

    VálaszTörlés